Tagányi Barbara

Magamról

Az egyik mottóm Einsteintől származik: „Csinálj mindent olyan egyszerűen, ahogy lehet, de ne egyszerűbben.” (Többek között ezért is tegezlek a honlapon, de élőben, ha szeretnéd, visszatérhetünk a magázódásra.)

Csak látszólag mond ennek ellent, hogy sok mindent kipróbáltam, míg 2011-ben rátaláltam arra a hivatásra, amit én magam összességében mentális projektmenedzserként definiáltam. Közgazdász, tanító, szupervízor alapvégzettségeim vannak.  Ezekhez tanultam még sok mindent, hogy minél szélesebb rálátással tudjam kezelni azokat a mentális projekteket, amiket hoztok hozzám. Nem akarok senkit megváltoztatni, csupán egy élethelyzetet vagy hozzáállást segítek nyitottabban, őszintébben, több lehetőséget megláttatva megértetni, kinyitni, új megoldásokat találni, a benned lévő eszközöket együtt felfedezni, hogy jobban érezd magad az életedben, a munkádban. Elfogadlak, ahogy vagy, nem ítélkezem, mert azzal nem segítenélek sem Téged, sem azt a saját célomat, hogy minél több elégedett ember legyen a világban.

Csak akkor dolgozom Veled, ha mindketten úgy látjuk, hogy a coaching a Te legmegfelelőbb eszközöd a változásra. Te is csak akkor dolgozz velem, ha adsz esélyt magunknak és a változásnak, mert enélkül nem érdemes ebbe a bizalmi munkába kezdeni. Én ott leszek melletted, kérdezek és meghallatom Veled a válaszaidat, mert néha bitang nehéz a legbelsőbb válaszokat kimondani és meghallani, pedig építkezni csak stabil alapokra érdemes.

Segítek, hogy minél gyorsabban elérd a kitűzött céljaidat és együtt örülök Veled, nem csak a részeredményeknek, de a folyamat végén a megvalósult célodnak is. Nem titkolt célom, hogy egy nyitottabb, önmagaddal őszintébb és elfogadóbb viszonyt alakítsunk ki, ami lehetővé teszi, hogy egyedül is megbirkózz a később felmerült helyzetekkel. Ha nem megy, úgyis megtalálsz! J

Férjemmel együtt neveljük két kamasz gyerekünket és Gombóc nevű kutyánkat. Szeretek többekközt nevetni, sportolni (kosárlabda, squash, SUP, ping-pong, TRX, stb.), olvasni, beszélgetni, játszani, enni, utazni, és új dolgokat tanulni. Kedvenc állatom az oroszlán és a tehén. Figyelem a világot, az embereket, igyekszem meglátni és megláttatni a jót.

Amit nyújtani tudok:

  • sok éves coach tapasztalat, több ezer óra coaching
  • Mensa HungarIQa tagként hamar átlátom az összefüggéseket
  • személyiségem határozott, céltudatos, vidám és dinamikus
  • a problémákat lehetőségként kezelem
  • saját tempódban, néhány hónap alatt megváltozhat az életed, elérheted a kitűzött célodat
  • abszolút személyre szabottan, Rád figyelve- klisé-mentesen vezetem a coaching folyamatot
  • dolgoztam közalkalmazottként, multinál, kkv-nál és egyéni vállalkozóként is így találkoztam  az egyes szektorokban felmerülő problémák nagy részével
  • elfogadással, következetességgel, optimizmussal és humorral át tudlak lendíteni a változás nehezebb szakaszain is
  • őszintén és hittel támogatlak
  • minden elhangzó információt bizalmasan kezelek
  • csapatjátékosként tisztelem az egyént, a teljesítményt és az akaratot
  • Magyar Coaching Pszichológiai Egyesület (MCPE) és a Magyar Szupervizorok és Szupervizor-Coachok Társaságának (MSZCT) tagjaként, folyamatosan képzem magam
  • a Magyar Tehetségségsegítő Szervezetek Szövetsége (MATEHETSZ) Templeton programjának facilitátoraként kiemelten tehetséges huszonéves fiatalokat támogattam majd 1 éven keresztül, így az „Y generáció” és a „tehetség” számomra nem csak szavak

Mi a coaching?

  • értő figyelmemmel, elsősorban az irányított beszélgetés módszerével, a már meglévő erőforrásaidat felhasználva, - ha kell, ezeket  fejlesztve-  vezetlek a számodra legjobb megoldáshoz
  • támogatlak a helyzet objektív meghatározásában
  •  a probléma (vagy kihívás?) helyett a célhoz vezető útra, a kitűzött eredményre koncentrálok és Téged is ebben támogatlak
  • segítelek a célhoz vezető utak feltérképezésében, a megfelelő út kiválasztásában és elkísérlek ezen az úton- de csak, amíg szükséges
  • támogatlak a különböző munkahelyi és magánéleti problémák megoldásában
  • személyre szabottan fejlesztem, erősítem az önismeretedet, segítek növelni az önbecsülésedet
  • segítelek az Benned lévő képességek kibontakoztatásában, fejlesztésében
  • jobb teljesítményre ösztönözlek

A coaching folyamata

Az első, ingyenes találkozáson ismerkedünk egymással, a coaching módszerével és a problémáddal. Eldöntjük, hogy belevágunk-e a közös munkába, elindulunk-e az úton, aminek célja a változás, a fejlődés.

Az ezt követő alkalmakon irányított beszélgetés zajlik. Kérdésekkel és feladatok segítségével igyekszem a problémát a lehető legpontosabban, akár eddig fel nem merült szempontok szerint is körbejárni, mindezt azzal a szándékkal, hogy a hozott problémára másképpen tudj  tekinteni és így ki tudj mozdulni a berögzött sémáidból.

A kérdéseimre adott őszinte válaszok és az általam adott egyéb feladatok által Te magad fogod meglátni és kimondani az élethelyzetednek és jelenlegi kihívásodnak legmegfelelőbb megoldást. És itt nem állunk meg! Támogatlak, hogy ezt meg is tudd lépni!

A találkozások alkalmanként 90 percet vesznek igénybe és a folyamatok beindulásához általában 5-8 alkalom szükséges. Egy alkalom ritkán elegendő a tartós változáshoz!

Filozófiám

Azért lettem coach, majd szupervizor és szervezetfejlesztő, mert hiszek az emberekben és a változásban! 

Hivatásom

Elkísérlek a kezdetektől a célba érkezésig, elfogadlak, vezetlek és támogatlak a belső úton, ami előhívja, erősíti, fejleszti a már Benned lévő tulajdonságokat, hogy a SAJÁT életedet élhesd. Nem célom, hogy  megváltoztassalak, az viszont igen, hogy objektív tükröt állítsak és az abban látottakat a javadra fordítsam. 

Vezérelveim

  • bízom Benned
  • támogatlak a céljaid megvalósításában, sikereid megélésében, önmagad jobb megismerésében
  • nem megváltoztatni akarlak, hanem kihozni Belőled a legtöbbet a céljaidnak megfelelően
  • a dolgok nem olyan bonyolultak, mi tesszük őket azzá
  • minden tőlem telhetőt megteszek, hogy mielőbb célba érj
  • az akadályok - lehetőségek a tanulásra
  • MINDIG van VÁLASZTÁSUNK!

Értékeim

megbízhatóság, elfogadás, optimizmus, dinamizmus, nyitottság, értő figyelem

Etikai kódex

  • tisztelem és elfogadom Ügyfelem egyéniségét és értékrendjét
  • a coaching üléseken a kölcsönös bizalom kiépítésére nagy hangsúlyt helyezek az Ügyfél céljainak elérése érdekében
  • hiszek és bízom Ügyfelemben és saját kompetenciáimban.
  • titoktartási kötelezettségemet betartom
  • saját hiedelmeimet, értékrendemet nem erőltetem Ügyfelemre
  • tudásomat folyamatosan frissítem és fejlesztem
  • problémáimat nem viszem be az ülésekre, találkozásainkon teljesen jelen vagyok
  • amennyiben az üléseken a folyamatban megakadást érzékelek és szakmai segítségkérés után sem tudunk továbblépni, a közös munkát felfüggesztem és javaslatot teszek Ügyfelemnek más segítő kolléga felkeresésére
  • az Ügyféllel kötött szóbeli és írásbeli megállapodásainkat egyaránt betartom
  • referenciaként csak előzetes egyeztetés után használom
    fel az Ügyfél adatait

 

"Emlékezz arra, hogy boldogságod nem függ attól, hogy ki vagy, vagy mid van, csupán attól, hogy mit gondolsz minderről." (Dale Carnegie)